Ez esetben a kommunikáció a leglényegesebb. Fontos hogy tudjunk a párunkkal beszélni, találjunk vele közös hangot. A problémák nem azért vannak hogy a szőnyeg alá söpörjük őket. Takarításnál sem oda kerül a kosz, nem igaz? Ha van rá mód, le kell ülni megbeszélni ezeket.
Hallgassuk meg a másik mondanivalóját, hiszen mind két fél szeretné ilyenkor a párja tudtára adni hogy mi a problémája, akár lelki, akár testi eredetű (utóbbira is van megoldás). Próbáljunk meg kompromisszumot kötni figyelni a másikra, valamiféle egyezségre kerülni párunkkal és még ha elsőre nem is tetszik az álláspontja gondolkozzunk el rajta.
Mivel egy kapcsolat két emberen múlik az is sokat számít hogy a másik fél mit szeretne. Ráerőltetni nem lehet az újra kezdést, frissítést, ha ő esetleg úgy döntött hogy elege lett és be szeretné fejezni maximum annyit tehetünk, hogy elfogadjuk a döntését. Éppen ezért kell nagyon odafigyelni hogy ne várjuk meg a kapcsolat halálát.
Sok esetben meg lehet menteni de ahhoz az is kell, hogy az a két ember tényleg olyan sokat jelentsen egymásnak, hogy ad egy akár sokadik esélyt. Viszont bármilyen problémát meg lehet beszélni és oldani, ha odafigyelünk arra amit a másik mond. és ahogy mondja.
Nagy ő vagy lelki társ
A nagy őt általában mindenki, mindent elsöprő szerelemként képzeli el és rózsaszín köd övezi, de vajon ugyanaz e mint a lelki társ?
Ez attól függ, hogy az úgynevezett nagy ő mennyire egészíti ki lelkünket és életünket. Merthogy a lelki társ tulajdonképpen az ember lelkének a másik oldala. Az az oldal amely kiegészíti az úgynevezett hiányosságainkat. Ebben pedig az a szép, hogy ezáltal rengeteget tanulhatunk párunktól és természetesen fejlődhetünk is. Megbecsülni azt akit szeretünk több mint egy fogalom.
A lelki társ komolyabb és érthetőbb fogalom mint a nagy ő mégis lehet mindkettő egy és ugyanaz. Ez majdnem olyan mint az isten több néven fut de attól még csak egy van belőle. Persze ez utóbbi összetettebb történet. Nincs csodásabb egy ember életében mint mikor rátalál a lelki társára akivel közösen alapíthatnak aztán családot és boldogan gyönyörködhetnek szerelmük gyümölcsében vagy gyümölcseiben. A nagy ő, tehát, egy furcsa de nagy publikumnak örvendő fogalom, míg a lelki társ tulajdonképpen ugyan azt jelenti csak mélyebb, értelmesebb kifejezés.