Egy matrac kiválasztását soha nem szabad elkapkodni, hiszen ha rosszul döntünk, akkor annak akár éveken át is ihatjuk a levét. Az egészséges, mély és pihentető alvás egyik kulcsa a minőségi ágymatrac, melyre vásárláskor érdemes úgy tekinteni, mint egy hosszú távú befektetésre.

A matrac azonban lehet bármilyen szuper és minőségi darab, vigyázni kell rá, főleg azért, hogy a legjobban meghosszabbítsuk annak élettartamát. De nézzük, mi mindent tehetünk meg ennek érdekében?

Így vigyázzunk a matracainkra

A legtöbb esetben a gyártók szerint a modern hab-és rugós matracok élettartama körülbelül 7-10 év lehet, főleg a higiéniai szempontok tekintetében. Abba ugyanis talán sokan bele se gondolunk, hogy egy felnőtt ember egy éjszaka alatt akár 1 liter izzadságtól is megszabadulhat, emellett a matracra kerül még haj, és elhalt hámsejt is.

A szakértők véleménye szerint emiatt havonta legalább kétszer le kell cserélni az ágyneműt, a paplan huzatok és a lepedő mellett azonban érdemes lecserélni a matrachuzatot is. A matrachuzatot általában le lehet venni a matracról, ezt pedig legalább havi rendszerességgel célszerű egy 60 fokos mosásra betenni a mosógépbe. Azt is fontos kiemelni, hogy a rendszeres forgatással is meghosszabbíthatjuk a matrac élettartamát.

Javaslatok szerint érdemes évente két alkalommal átfordítani a matracot a másik felére, ám azt először le kell ellenőriznünk, hogy egy kétoldalas változatról beszélünk-e. A homesandgardens.com szerint a rendszeres forgatásnak köszönhetően a matracunk nem fog olyan gyorsan elhasználódni, forgatás során azonban mindig tisztítsuk meg alaposan a matracot.

Bár sokak számára rendkívül fontos az, hogy reggel, ébredés után azonnal bevessék az ágyukat, erről, a matracunk megóvása érdekében érdemes leszoknunk. Az éjszaka során beivódott nedvesség miatt szellőznie kell a matracnak, ezért a legjobb, ha ébredés után az ágyról levesszük a takarót, és az ágyat csak 1-2 óra elteltével vessük be.

De az sem rossz ötlet, ha a hálószoba ajtót egyszerűen becsukjuk reggel, és délután, a munkából hazaérve igazítjuk csak meg az ágyunkat. Fontos természetesen a szellőztetés is, de ha ezekről megfeledkezünk akkor sajnos a matracunk rövid időn belül elkezdhet megpenészedni.

Ajánlott írások